Ahogyan az várható volt, Dél-Amerika és Európa bajnoka, azaz a brazil Corinthians és az angol Chelsea találkozott egymással a 2012-es klubvilágbajnokság fináléjában. A brazil klubnak természetesen az európaiakkal szembeni örökös kisebbségi érzésük miatt volt fontos a siker, no és azért, mert így szerettek volna megemlékezni az egy évvel ezelőtt elhunyt zseniről, a klublegenda Sócratesről. A londoniak nagy generációja szintén szeretett volna még egy aranyat szerezni, menedzserük, a már harmadik Rafa Benítez pedig ezzel a trófeával szerette volna beljebb csempészni magát a „kékek" szurkolóinak szívébe.
Benítez egyénként már harmadik klub-vb-fináléján szerepelhetett (korábban a Liverpoollal és az Interrel is járt itt), beállítva argentin kollégája, Carlos Bianchi (még a sorozat elődjének megfelelő Világkupákon a Vélez Sársfielddel és a Boca Juniorsszal felállított) részvételi rekordját. A gólvonal-technika viszont először döntőzhetett a sorozatban, és először a 10. percben emlegettük, amikor Gary Cahill közeli lövését nagy bravúrral fogta a gólvonal előtt a Cor kapusa, Cássio.
A brazilok 30 ezer őket elkísérő szurkolójuk előtt ezt követően több szép támadást is vezettek, de Emerson kihagyta helyzeteit, egy alkalommal pedig – a darabos angol védők között nagyon élő Paolo Guerrero sokadik remek előkészítése után – a kapufát is eltalálta. De a Chelsea sem tétlenkedett, olyannyira nem, hogy az örömjáték közben Cássiónak két óriási bravúrt is be kellett mutatnia, előbb Fernando Torres, majd Victor Moses lövésénél.
Úgy tűnik, a szünetben eszükbe jutott a játékosoknak, hogy a győztes gárda ötmillió dollárt kap a FIFA-tól, így a második félidő bántó csontzenével kezdődött. Az 54. percben Eden Hazard szerezhetett volna gólt, de Cássio ismét megmutatta, hogy már nem a kapusposzt a brazil csapatok Achilles-sarka. Ahogyan az első játékrészben, az első angol ziccert követően ismét összerázódott a „Timao", de hiába a nagy fölény, ha ismét gondok adódtak a lövések irányzékával.
A 69. percben azonban két lépésről Paolo Guerrero már nem hibázott: igaz, sem őt, sem előtte a Paulinho, Danilo kettőst nem akadályozta meg egyetlen angol védő sem tevékenységében. A mérkőzés során már sokadszor, mondhatni, érett már a védelmi hibákat követő brazil találat.
Benítez erre beküldte titkos fegyverét, a brazil Oscart, majd a hajrára bevetette a jobbhátvéd César Azpilicuetát is... Később a támadáshoz azért jobban értő Marko Marínt is bevetette a spanyol mester, akivel tulajdonképpen honfitársai szúrtak ki a végén: előbb Fernando Torres hagyta ki sokadik ziccerét, majd a Cássión már túljutó Mata lövése a védők mellett a kapufán csattant.
Dél-Amerika bajnoka legyőzte tehát Európa aktuális uralkodóját, 2000 után újra diadalmaskodott a Cor.
Doktor Sócrates alighanem rágyújtott egy méretes szivarra a túlvilágon, és elővette legkedvesebb konyakját (hiszen végre a vén kontinens legjobbja ellen mutatták meg övéik, hogy felveszik a versenyt velünk) – Beníteznek sovány vigasz, hogy amikor nyert itt az Interrel pár éve, öt napra rá kirúgták.